A TILTAKOZÁS ÚJABB JELE: FEKETE ESERNYŐT NYITNAK AZ ISKOLÁKBAN

 

Szerző: hvg.hu


A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az országos tanársztrájkot sem tartotta kizártnak.

Az MTA elől elindulva több ezren tüntettek a Kossuth téren, a Pedagógusok Szakszervezete által szervezett demonstráción követelték a szakképzési törvény bevezetésének elhalasztását egy évvel, pedgagógus béremelést illetve a fix óraszámok fokozatos csökkentését.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Szabó Zsuzsanna petíciót írt Kásler Miklós és Palkovics László minisztereknek, és új akciót jelentett be:

amíg a követeléseik nem teljesülnek, minden iskolában nyissanak ki egy fekete esernyőt tiltakozásul.

A tüntetés vége felé a demonstrálókkal is kinyittaták a fekete esernyőket.

Szabó arról beszélt, a gyerekek jövője miatt tüntetnek (igazi tanárhoz méltón a tételmondatokat többször elismételte illetve elismételtette a demonstrálókkal). Abban hittek, hogy a kormány megérti, tárgyalóasztal mellett is lehet megoldást találni, de csalódniuk kellett. Azt ígérte, nem adják fel mindaddig, míg nem teljesítik a követeléseiket, országos tanársztrájkot sem tart elképzelhetetlennek. Ehhez egyébként a tüntetés elején beszélő szakszervezeti konföderációk vezetői felajánlották segítségüket.

Azt is mondta, nem csak a pedagógusbérek miatt vonultak utcára, sok más probléma is van. Például elvették a jogot a szülőtől és az óvónőtől, hogy eldöntsék, iskolaérett-e a gyerek, ehelyett egy hivatal dönt, a diákok még mindig túlterheltek, nagy gond a pedagógushiány.

Megkapja vajon a diák a minőségi oktatást, ha az angolt a fizikatanár tartja? Hogyan tud így a feltélire készülni?

Szabó tud olyan iskoláról, ahol egy tanár 8 tárgyat tanít. Ez is a hiányt mutatja, követelte, hogy a kormány ismerje el a problémát. Az oktatásban zajló változások követhetetlenek, a szakképzésben dolgozók átminősítése miatt veszély leselkedik a tanárokra. Fújolt a tömeg, mikor arról beszélt, kérték a köztársasági elnököt, ne írja alá a törvényt, Áder János viszont mégis megtette azt. Ennél jobban már csak Kásler Miklós nevének emlegetésekor fújoltak.

A Pedagógusok Szakszervezete készített egy felmérést, abból kiderült, a pedagógusok hetente 56 órát dolgoznak a 40 helyett, megalázóan kevés pénzért. Azt is követelte, a kormány egyeztessen a szakszervetekkel, anélkül ne nyújtsanak be törvényjavaslatot. A szakképzési törvénynél ezt nem tették meg.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Szűcs Tamás röviden beszélt, azt mondta, van pillanat, mikor azért kell együttműködni, hogy súlyt tudjanak felmutatni, bár sokszor elkéstek már ezzel. A Parlamentre mutatva azt mondta, sokszor elég ügyesen kihasználják, hogy a pedagógusokban nincs elég erő.

Lehet, hogy utoljára állok itt. Ha nem történik akció, hogy megszólítsuk az embereket, akkor az egész szart sem ért.

Tóth Margit szülő azt követelte, partnerként tekintsenek rájuk is, az oktatásról szakmai és társadalmi párbeszédet akar. "21. századi oktatást akarunk, a kormány ismerje el és oldja meg a tanárhiányt" - mondta. Követelte azt is, hogy a pedagógusoknak és a szülőknek legyen beleszólása az igazgatóválasztásba, az alternatív iskolákat korlátozó törvényeket a kormány vonja vissza, adják vissza a magántanulói státuszt, legyen szabad tankönyvválasztás és számonkérhető nyelvoktatási stratégia.

Szolga Bálint középiskolás diák arról beszélt, "itthon még mindig a poroszos oktatás dívik, kérdem én, nem haladtuk meg a 18. századot?!"

Sokan szeretik a diákok túlterheltségét annyival letudni, hogy azok csak sírnak, bezzeg bulikázni azt tudnak. Nos, szeretném ezen boomerek szarvait letörni, ez nem így van.

(A boomer kifejezés most kezdett terjedni Amerikából, a baby boom generáció tagjait, vagy szimplán az idősebbeket hívják így a fiatalok, ha degradálni akarják őket.)

Szolga szerint egy negyedikes diáknak is lehet egy nap hét órája plusz foglalkozás nélkül, és ő nem jár bulikázni hétvégén, hanem élvezné a gyerekkorát, ha volna ideje, egy tizedikes szakgimnazista pedig 9-10 órát is bent tölt az iskolában. Egy kutatás szerint a diákok kétharmada szerint sok a felesleges tananyag. Kikérte a tanárok és szülők nevében, hogy a kormányzat őket hibáztatja a kialakult helyzetért. Azzal zárta beszédét, ha rajtuk múlik, lesz még 21. század a 18.-ból.


 forrás: https://hvg.hu/itthon/20191130_Ujabb_latvanyos_akciora_keszulnek_a_tanarok

Keresés

Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Bérnyomásmérő

Pedagógusok Lapja Online

 

pedlap

Pedagógusok Szakszervezete Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete - 2019